2. A novella megközelítése - avagy hogyan alkalmazható a modell?
A novella többnyire egy sorsfordulatot mutat be, mégpedig úgy, hogy összekapcsolja a jellemmel: a jellem magyarázza a sorsot, a sors megvilágítja a jellemet. Az elbeszélő a sorsfordulatot rendszerint összekapcsolja egy alapmotívummal (ilyen Móricz Barbárok című művében a rézzel kivert öv), előadásmódja pedig teltebb, feszültebb, mint a regényé. Dialógusai éppúgy a drámát idézik, mint a felépítés: a szűkszavú bevezetőt gyorsan követi a bonyodalom és a kibontakozás, s hamar elérkezünk a fordulóponthoz. Mikszáth Szegény Gélyi János lovai című alkotásában alig egy óra kell ahhoz, hogy a főszereplő megbizonyosodjon felesége hűtlenségéről, és vele együtt lovaival a szakadékba száguldjon, hiszen számára élet-halál kérdése a szerelem.
A novellát három lépésben érdemes megközelíteni, az alábbi kérdésekre keresve a választ:
– Milyen történetet mond el az elbeszélő?
– Hogyan mondja el ezt a történetet?
– Miért mondja el, mi a célja, szándéka vele, s miként hat ránk, olvasókra?
Mivel a novella analízisekor – ellentétben a versértelmezéssel – a tartalmat és a formát szétválaszthatjuk, az első lépést a tartalomelemzés jelenti. Megvizsgáljuk a négy tartalmi összetevőt: a helyszínt, az időt, a szereplőket és a cselekményt. Azért van erre szükség, hogy világosan álljon előttünk: hol, mikor, ki mit csinált. Az sem haszontalan itt, ha rövid tartalomismertetőt készítünk, amely úgy épül föl, mint egy újsághír: a legfontosabbal indul, s tárgyilagos stílusban emeli ki a többi lényeges információt.
Az anyaggyűjtés második fázisa a formaelemzés. Ezt a munkát három szakaszra oszthatjuk. Először megnézzük, hogyan alakítja az elbeszélő a négy tartalmi elemet.
Hol is játszódik a történet? Egy hatalmas városi hivatalban? – tehetjük föl például a kérdést Kosztolányi A kulcs című novelláján morfondírozva. S némi töprengés után rájöhetünk: ez a helyszín jóval többet jelent a főszereplő számára önmagánál, hiszen térszimbólumként a felnőttek rejtélyes világát is jelképezi.
Milyen történelmi korban vagyunk? Mennyi idő alatt folyik le a cselekmény? Kronologikus sorrendben követik egymást az események? – figyelhetünk az időkezelésre. S A kulcsról megállapíthatjuk: az 1930-as években járunk, a cselekmény in medias res indul, s akár a Mikszáth-novellánál, itt is elegendő egy röpke óra, hogy elérkezzünk a végkifejlethez: a kisfiú megrendítő csalódásához. Velük szemben több mint egy esztendőt ölel fel Móricz Barbárok című novellája.
A szereplők jellemét vizsgálva nemcsak azok külső és belső tulajdonságait vehetjük számba, hanem feltárhatjuk a konfliktust is. Ez rendszerint a témát is megvilágítja. A kulcsban apa és fiú szembekerülése mutatja meg igazán a csak rangra adó hivatalnokvilág lélekromboló vonásait, ahol az apa még a gyermekéről formált véleményét is a főnökéhez igazítja. A házasság válsága, férj és feleség konfliktusa figyelhető meg a Szegény Gélyi János lovaiban. Vér Klára jelleme magyarázza ezt, hiszen – egy másik történetből idézve – „ami egyszer karika, gurul az”. A Barbárok konfliktusa Bodri juhász és a veres juhász ellentétében ragadható meg, de távolabbra mutat; azt a kérdést feszegeti, hogy ez a civilizációtól távol eső, ősi, „barbár” világ szükségszerűen termeli-e ki magából a rosszat.
A negyedik tartalmi összetevő a cselekmény. Ezt szemlélvén, meg kell különböztetnünk egymástól a külső és a belső cselekményt, vagyis a szereplők tetteit, valamint lelkivilágát – gondolatait, érzelmeit. A 19. század vége felé megszülető modern novellának épp az a legfőbb sajátossága, hogy jobban figyel a lelki folyamatokra. Mivel a novella a dráma rokona, többnyire alkalmazható rá az ott megfigyelt szerkezeti fölépítés: expozíció, bonyodalom, kibontakozás, tetőpont (vagy krízis), megoldás (vagy katasztrófa). A kompozíciót akár vázlatpontokkal is érzékeltethetjük. A Mikszáth-mű esetében mondjuk így:
Expozíció: Gélyi János feleségével lakodalomba készül.
Bonyodalom: Kétséges lesz számára felesége hűsége
Kibontakozás: Lovaival elindulnak a lagziba
Válság: Megbizonyosodik párja hűtlenségéről
Katasztrófa: A szakadékba hajt lovaival
A formaelemzés második fázisa: a stílus és a motívumok vizsgálata. Megnézhetjük itt a szókincs, a mondatszerkesztés és a szövegalakítás szembeötlő vonásait. Figyelhetünk az alakzatokra és a szóképekre, s nem szabad megfeledkeznünk a hangnemről sem. A Mikszáth-novella balladai stílusában például számos elem jelzi a készülő tragédiát. Midőn Gélyi megsejti felesége félrelépését, ezt olvassuk: „elszorult a szíve, megzsibbadt a keze… Sötét sejtelem nehezedett a szívére.” Kosztolányinál és Móricznál is fontos szerepet tölt be a stílus a megjelenített világ és a szereplők minősítésében. A kulcs elbeszélője rendre olyan igéket és névszókat használ, amelyek lefokozzák a hivatal korábban értékesnek vélt világát. Milyen az épület? „Kongó folyosók”, „zord penészes boltozatok”, „rozoga falépcsők”, „fából eszkábált” „homályos átjáró” jellemzik. A munkájuk fölött „görnyedező”, „körmölő” hivatalnokok pedig „be vannak zárva, mint a rabok”, így már előre sejthetjük azt a csalódást, amely Takács Pistára vár. S lehetne-e nagyobb művészi erővel ráirányítani a figyelmet a bűnösök sivár lelkivilágára, mint a Barbárok elbeszélője teszi?
„Mire a hold feljött, akkorra be volt kaparva a vendéglátó gazda fiastól és három kutyájával. Tüzet raktak a sírra ganéból s megsütötték a szalonnájukat. Jóízűen megvacsoráztak.
– No e megvan – mondta a veres juhász – akkor ballagjunk.”
A motívumelemzéskor azokat a jelentéshordozó egységeket vesszük számba, amelyek ismétlődnek a szövegben. Ez lehet egy tárgy, állat vagy növény, de visszatérő mondat vagy a szereplők valamely gesztusa is. Az analízis során a legfontosabb motívumokon kell eltűnődnünk, amelyeket sokszor már a cím is kiemel. Így van ez a példaként kiválasztott három műben is. Mikszáthnál a lovak főként a főszereplő mély érzelmeit, büszkeségét és fékezhetetlen indulatait jelképezik. A címben kiemelt tárgy Kosztolányinál valójában az élethez ad kulcsot, hiszen neki köszönhető, hogy Pista bepillanthat a felnőttek világába. Fontos motívuma a Móricz-műnek a címadással is kiemelt „Barbárok”. Ugyanakkor nagy szerepet játszik itt a rézzel kivert öv is. Ez előbb a gyilkosság ürügye. Azután bizonyíték. Végül a beismerés eszköze, s ezzel egyszersmind azt is elárulja: nem csupán a veres juhászék rekedtek kívül a civilizáción, hanem Bodriék is – babonás hiedelmeik összekapcsolják őket.
Az elbeszélés perspektíváját vesszük szemügyre a formaelemzés harmadik etapjaként. Hívhatjuk ezt poétikai elemzésnek is, hiszen azt vizsgáljuk: ki az elbeszélő, hogyan viselkedik, és milyen közlésformákat alkalmaz.
A narrátor majdnem mindig egyes szám harmadik vagy első személyű. Példáink kivétel nélkül harmadik személyűek, de gyakran előfordul az egyes szám első személy is. Utóbbi esetben az elbeszélő szereplő is, úgy építi föl a novella világát, hogy annak ő maga is részese, tehát megkettőzi a perspektívát. Hadd utaljak itt Móricz első nagy sikerére, a Hét krajcárra, ahol ennek köszönhetően egyszerre látjuk az eseményeket a felnőtt és a gyermek szemszögéből.
Hogyan viselkedhet az elbeszélő? Háromféleképpen: auktorálisan, perszonálisan és tárgyiasan. Az első esetben sok a kommentár, az elbeszélő véleménye gyakran megszakítja a történetet. A perszonális előadásmód a szereplők nézőpontját helyezi előtérbe, tudjuk, hogy mit éreznek és gondolnak. A tárgyias viselkedés azt jelenti: sem a narrátor, sem a szereplők nézőpontja nem válik elsődlegessé a történetben, hanem az mintegy önmagáért beszél, jószerivel az pereg csak le előttünk, amit a szereplők mondanak és cselekszenek.
Szorosan kapcsolódnak az elbeszélés perspektívájához azok a közlésformák, amelyek az elbeszélő rendelkezésére állnak ahhoz, hogy a fiktív világot fölépítse. Közülük a tudósítás, a leírás és a kommentár alkotják a szerző szólamát, hiszen bennük a narrátor nézőpontja uralkodik. A szereplők szólamához tartozik az egyenes beszéd, a függő beszéd, az átélt beszéd (szabad függő beszéd), a belső monológ és a tudatfolyam.
Messzire vezetne a szóba hozott novellák akár futólagos poétikai elemzése is. Csupán annyit: az elbeszélő mindhárom esetben a háttérben marad, kommentárt alig találunk. Mint láttuk azonban, az elbeszélő így is megtalálja a módját annak, hogy véleményét kifejezze, ítéletét a stílussal érzékeltesse. Mikszáth és Kosztolányi novellája a tárgyias és a perszonális viselkedésmódot vegyíti. Gélyi Jánost is, Takács Pistát is láthatjuk belülről; gondolataikról többnyire átélt beszéd hoz hírt. Mikszáthnál például: „Eh, bolondság! A szavak is megijesszék? Aminek teste nincs, annak az árnyékát lássa? Fekete gyanúnak fehér ágyat bontson?” A kulcsban: „Pista lesütötte szemét. Az íróasztalt nézte, a kis, nyomorék, hektikás íróasztalt. Nagyobbnak képzelte. Legalább akkorának, mint a másikat, amelyiknél a kopasz írt.” A tárgyias elbeszélésmódra a Barbárok első s kivált a harmadik része lehet jó példa, hiszen ott az egyenes beszéd dominál; majdnem teljes egészében párbeszédekből áll.
A formaelemzés után jöhet az értelmezés. Az elemzés eredményeinek fényében most a „miért” talányát kell felderítenünk; azt, hogy mi volt az elbeszélő célja a történet bemutatásával, illetve: a mű milyen visszhangra lelt bennünk, az olvasóban. Négy egymással összefüggő szempontot kell ehhez megvizsgálnunk:
- Milyen témakörhöz kapcsolódik az alkotás?
- Milyen egyedi választ ad a témakörben föllelhető kérdésekre?
- Milyen műfajban öltött testet a szerzői szándék, s e műfajon belül milyen sajátos, egyéni jellemzőket hordoz?
- S végül: Hogyan viszonyul az alkotás a keletkezés és a befogadás időszakához, kifejezi vagy elutasítja-e az uralkodó korszellemet?
Vessünk egy pillantást ebből az irányból is a három novellára!
A Szegény Gélyi János lovai a házasság és a szerelem problémáját mutatja be a felvidéki palóc parasztság sorsába ágyazva. Érzékelteti: ebben a zárt világban a hűtlenség nem maradhat következmények nélkül. Nem tűri el a közösség, s még kevésbé az az ember, aki – messze földön híres lovai tanúsítják – mindenben tökéletességre tör. A bosszúban is. Ami a műfajt illeti: Mikszáth novellája témájában, megformálásában a balladát idézi, s azt példázza: a népköltészet eredményei nagy művész kezén ebben a műfajban is jól hasznosíthatók. Ez is magyarázza erejét, hatását. Reá tekintvén magára ismerhet, az egyetemes emberi sorssal szembesülhet a ma embere.
A kulcs a kisember-problematikához kapcsolódik. Ahhoz a témakörhöz, amelyet Gogol indított útjára A köpönyeggel. Az alkotás magyar anyagban világítja meg, hogy a lélekölő hivatali munka és a rangkórság miként öli meg a lelket, torzítja el az emberi kapcsolatokat. E világ sajátosságai ráadásul egy gyermek nézőpontjából tárulnak elénk. Beavatása romba dönti álomvilágát, amelynek legszilárdabb tartóoszlopa a saját édesapja volt. A novella különleges művészi erejét mély lélektani realizmusának és a megformálás minőségének köszönheti. Rónay György elemzése a bizonyíték: a közlés optimuma hatja át minden sorát – a lehető legtöbbet mondja a lehető legkevesebbel.
Móricz műve, a Barbárok bizonyos fokig társtalan remekmű az egész világirodalomban. A ridegpásztorok világát tematizálja, de nem néprajzi érdekességet lát benne, nem is menedéket, hanem halálos fenyegetést. Tágabbra vonva a kört: a nemzetféltés fogalmazódik meg a civilizációtól elzárt világ bemutatásával, nem véletlen, hogy oly ösztönzően hatott a népi írókra más műveivel együtt. A mondanivaló magát a műfajt is átalakította: az elbeszélő három egyfelvonásos drámából építi föl a novellavilágot, s a három sors (Bodri juhászéké, a feleségéé és a veres juhászé) kiegészíti, magyarázza egymást. A történet pedig egyszerre szólítja meg nemzeti és emberi lelkiismeretünket – ma éppen úgy, mint egykoron.
